1.Évad 3.Fejezet Az esti séta veszélye

Az esti séta veszélye

Harry szemszöge:

- Szia anya! ~Mosolyodtam el.

- Szia kicsim. Te voltál az, aki haza kísérte Aletta-t?

- Igen én voltam.

- Tessék? Mégis miért?

- Ott ült a parkban szomorúan egy padon. Nem hagyhattam őt ott, olyan egyedül volt és esetlennek tűnt. Nem bírtam nézni, muszáj volt tennem valamit.

- Jajj drágám.

- Tudom anya. Louis-tól már megkaptam a magamét.

- Figyelj életem, ez a szegény kislány, már rengeteget szenvedett. Könyörgöm neked, hogy ne okozz neki több fájdalmat.

- Szerinted én azt akarom? Fájdalmat akarok okozni neki?

- Nem, de.....

- Mi de?

- Egyszer szólod el magad a közelében. Tartsd magad távol tőle, kérlek. Tudod, hogy nem szólok bele, hogy mit tegyél, de ezt a lányt már több éve én nevelem. Nagyon megszerettem, végig néztem, hogy mennyit szenvedett. Normális életet akarok neki, szóval kérlek, felejtsd el.

Aletta szemszöge:

Miután letusoltam Gemma jött be a szobába. Neki is elmeséltem az este történéseit, kicsit meglepődött mikor szóba hoztam Harry-t de aztán izgatott lett.

- Tetszik?

- Tessék? Jajj Gemma. ~Pirultam el.

- Na, most komolyan? Bejött a srác?

- Mond csak. Látod itt? Nem. Szóval nem jött be.

- Nagyon vicces vagy. ~Nyújtotta rám a nyelvét.

- Hát nem néz ki rosszul, meg aranyos volt.

- Szóval igen.

- Ezt nem mondtam. ~Háborodtam fel.

- De gondoltad. ~Kacsintott.

- Nem akarsz aludni menni? ~Sipákoltam.

- Nem. ~Nevetett fel.

- Először megijedtem mikor előjött a sötétből, de aztán már kellemesen éreztem magam a társaságában.

- Szerelem szagot érzek. ~Szimatolt a levegő.

- Istenem Gemma. Miről beszélsz?! ~Nyomtam az arcába párnámat.

- Valld be, hogy bejött.

- Hagyjál már. ~Nevettem el magam kínomban.

- Addig nem hagylak békén amíg be nem vallod.

- Most találkoztam vele először. ~Érveltem.

- Ez pont elég volt arra, hogy eldöntsd, hogy tetszik-e vagy nem.

- Hát kedves volt...

- Oké, értem. Bejön, erre voltam kíváncsi. Na most megyek aludni, szia jó éjt. ~Állt fel és kisietett a szobából.

- Én egy szóval nem mondtam, hogy tetszik. ~Tűnődtem el. Lekapcsoltam a lámpát, befeküdtem az ágyamba és álomra hajtottam fejemet.

Harry szemszöge:

- Jó reggelt! ~Ültem le a székre.

- Neked is galambocskám! ~ Visított fel Louis. Komolyan nem értem, miért kell korán reggel ordibálnia.

- Jó reggelt Hazz. ~Tett le egy bögrét elém Eleanor.

- Köszönöm. ~Mosolyogtam rá hálásan és belekortyoltam a meleg kávéba.

- Hogy aludtál? ~Érdeklődött Louis.

- Szarul.

- Jajj édesem. Ha akarod ma veled alhatok?!

- Isten mentsen tőle.

- Harry! ~Visított és műsírásba kezdett.

- Louis, könyörgöm. Reggel 9 óra van, megtennéd, hogy nem visongatsz?! ~Ült le mellém kómásan Liam.

- Na végre egy normális ember. ~Motyogtam.

- Liam. 9 óra van, ilyenkor már bőven fent kéne, hogy legyetek.

- Miért kéne?

- Mert én azt mondtam. ~Visított fel újra.

- Eleanor, csinálj vele valamit, kérlek. ~Nézett a lányra segélykérően Liam. 

Aletta szemszöge:

- Jó reggelt. ~Adtam puszit Anne és Gemma arcára, majd leültem a szokásos helyemre.

- Jó reggelt. ~Mosolyogtak.

- Hogy aludtál? ~Pillantott rám Anne.

- Jól, köszönöm. Ti?

- Én jól. ~Kortyolt az italába Gem.

- Én is jól. ~Tett le elém is egy bögrét Anne.

- Robin már el is ment?

- Igen. Egy órája.

- Én is megyek nem sokára. ~Ásított Gemma és felállt.

- Hova?

- Nicole-hoz. Együtt megcsináljuk az egyetemi kiselőadásunkat.

- Sok sikert.

- Köszi. ~Ment ki a konyhából.

- Ma hányra kell menned dolgozni?

- 6-ra.

- Rendben.

- De nem kell elvinned. Elbírok sétálni odáig.

- Figyelj drágám. Nagyon szívesen elviszlek. Az időmbe belefér, és nyugodtabb is vagyok, hogyha nem sétálsz.

- Oké, köszönöm. 

***

- Biztos ne jöjjek érted este?

- Nem, köszönöm.

- Rendben. ~Sóhajtott.

- Akkor vigyázz magadra.

- Oké, szia. ~Csuktam be az ajtót.

Gyorsan besiettem az épületbe, köszöntem a főnökömnek és már mentem is az öltözőbe. A lányok azonnal hozzá láttak megcsinálni a hajam és a sminkem. A fotózás gyorsan lezajlott. 20:21 perckor már a kabátomat húztam fel.

- Akkor holnap jövök. Sziasztok. ~Léptem ki az ajtón.

Londonhoz furcsa módon megint esett a hó. Ma még hidegebb volt mint tegnap. A lehelletem látszódott a levegőben.   

Lassan indultam meg hazafelé. Megfontolt lépéseimet néztem. Semmi kedvem nem volt a földön kikötni. A gondolataim a szüleimre terelődtek. Szemeimbe könnyek gyűltek, de nem akartam az utcán sírni.

Sokszor elgondolkodtam már azon, hogy mi értelme is van ennek az egésznek?! Az életem szenvedésből áll. Nem találom a helyem.

Sokszor érzem azt, hogy a szüleimmel együtt nekem is megkellet volna halnom. Nem értem, hogy miért pont én vagyok az aki életben van. A legjobb az lett volna, ha az nap este én is velük megyek. Akkor most nem szenvednék minden nap.
Hangos beszélgetés ütötte meg füleimet. Hátra fordultam, hirtelen elhallgattak és engem bámultak. Gyorsan elkaptam róluk tekintetemet és sietősen folytattam utamat.

- Hé cicababa. ~Szólt utánam az egyikőjük.

- Lassíts egy kicsit, gyere ide. ~Hátra pillantottam, közeledtek felém.

- Nem fog fájni. ~Ez a mondtad volt az amikor eldöntöttem, hogy szégyen a futás, de hasznos.

 Úgy szedtem a lábaimat a jégen ahogy csak tudtam. Hallottam, hogy ők is futásba kezdenek. Hátra pillantottam ami óriási hiba volt, elcsúsztam a jégen. A fenekem iszonyúan lüktetett a fájdalomtól, a bokám kificamodott.
- Jajj szegénykém. Látod, nem kellett volna elszaladnod. ~Guggolt le mellém az egyik srác és megrázta fejét.

- Mit akartok tőlem? ~Határozott hangom meglepte őket.

- Csak játszani szeretnénk egy kicsit. ~Guggolt le a másik srác a másik oldalamra.

- Örülök, hogy ilyen játszós kedvetekben vagytok, de én annyira nem. ~Szisszentem fel mikor kezemet a fájó területre simítottam.

- Megütötted magad? Mutasd. ~Nyúlt az egyik fenekem felé.
- Hozzám ne érj. ~Sikítottam fel.

- Kussolj már. ~Tapasztotta kezét számra.

 Ketten felrángattak a földről. A számat befogó srácnak sikerült ráharapnom a kezére, felkiáltva elkapta én pedig megpróbáltam a másik szorításából szabadulni, de nem sikerült. A kezeimet a hátam mögé szegezte, a srác akinek megharaptam a kezét, egy óriási pofont adott. Ha hátulról nem tart meg a szőke hajú, akkor biztos a földön kötök ki.

- Te kis kurva. Eddig finomak lettünk volna, de most már készülj fel, hogy rohadtul fájni fog. ~Morogta és kezeivel kiszabadított kabátomból.

- Segítséé..~Újra befogták a számat.

 Szemeimből megindultak könnyeim. Féltem. A sapkámat és a sálamat lerángatták rólam. Ellöktek, így újra a földön kötöttem ki, kezeim sajogtak, fejem nagyot koppant a jeges betonon. A következő pillanatban nagy fájdalom érte a hasamat, valamelyik belerúgott. Hirtelen úgy éreztem,hogy hánynom kell, amilyen gyorsan csak tudtam oldalra fordultam. Mikor kinyitottam szemeimet láttam, hogy vért köptem. Úristen.

- Hagyjátok őt békén! ~Hallottam egy hangot tőlünk nem messze. Újra belém rúgtak, pontosan a bordámnál találtak el.

- Siessünk. ~Motyogta az egyik srác, és még egyet belém rúgva, szaladni kezdtek. Szemeimet szorosan becsukva tartottam, a fájdalom iszonyatos volt. A fejem zúgott, lüktetett. Minden porcikám fájt.

- Jesszus. ~Hallottam ahogy valaki letérdel mellém.

- Aletta. Hallasz engem? ~Simította kezét arcomra.

- Aletta, kérlek válaszolj.

- Harry. Óvatosan emeljétek fel, úgy, hogy lehetőleg a legkisebb mozgásban legyen része. ~Harry? Tudtam, hogy ismerős a hang. Két kéz bokáimra tapadt, majd a vállaimnál is éreztem. Fejemet valaki óvatosan kezeibe fogta. Lassan távolodtam el a földtől csípőmnél fogva megemeltek, így az egész testem szinte egy szintben volt
.
- Tegyétek be a hátsó üllésre. ~Utasította őket valaki. Nem sokkal később megéreztem magam alatt a kocsi ülléseit.

- Liam te velem jössz. Louis, ti keressétek meg a görényeket. ~Ez Harry hangja. Megismerem.

- Tarts ki Aletta. ~Egy kéz végig simított arcomon.