1.Évad 2.Fejezet "Első" találkozás

"Első" találkozás 

Harry szemszöge:

- Szia anya. ~Szóltam bele a telefonba mosolyogva.

- Szia drágám. ~Köszönt vidáman.

- Hogy vagytok? ~Érdeklődtem.

- Jól. Gemma keményen tanul, Aletta pedig próbálja túltenni magát a történteken. Te hogy vagy életem?

- Jól. Ma mit csinálsz?

- Aletta-t viszem fotózásra, aztán elmegyek bevásárolni.

- Nincs kedved bejönni utána? ~Ültem le a kanapéra és mosolyogva vártam a válaszát.

- De igen, kicsim. Elmegyek. ~Hallottam hangján, hogy elmosolyodott.

- Rendben. Mikor lesz a fotózás? ~Kérdeztem ártatlanul.

- Egy óra múlva kell ott lenni, még másfél óra mire sminkelnek, a haját beállítják meg felöltöztetik. Szóval olyan hét óra körül kezdik. ~Magyarázta el aranyosan.

- Értem. Akkor majd gyere.

- Rendben. Szia drágám.

- Szia anya. ~Nyomtam ki a telefont mosolyogva.

- Nyugtass meg, hogy nem azért kérdezted mikor kezdődik a fotózás, hogy szokásodhoz híven, kövesd a csajszit?! ~Támaszkodott a konyha ajtajának Louis miközben rosszallóan nézett rám.

- Miért érdekel annyira, hogy én mit csinálok? ~Háborodtam fel. Iszonyat idegesítő a viselkedése, ne szóljon bele a dolgaimba.

- Mert én is ott voltam. Én is részt vettem a szülei meggyilkolásában és úgy ahogy téged, engem, és a többieket is gyötri a bűntudat. Ez a lány miattunk szenved, a lehető legrosszabb az lenne neki, ha megismerne minket. Mond Harry. Mégis, hogyan néznél a szemébe? ~A szavaitól elfogott a düh, de leginkább azért, mert tudtam, hogy igaza van. Távol kellene maradnom tőle de nem vagyok rá képes. Meg kell ismernem őt.

- A francba Louis. Én is tudom. De nem vagyok képes magára hagyni őt. ~Álltam fel idegesen és a hajamba túrtam.

- Harry. Értsd meg. Neki nincs rád szüksége. A lehető legjobb, ha minél messzebbről elkerülöd és hagyod, hogy élje az életét.

- Louis ne beszélj baromságokat. Hagyom, hogy élje az életét én csak biztonságban akarom őt tudni. Azért Londonban elég sok veszély leselkedik rá főleg, hogy esténként járkál a sötét utcákon. Tisztességes távolságból követem őt. Nem fog észre venni. ~Magyaráztam. Loui hitetlenkedve megrázta a fejét majd mélyen a szemeimbe nézett

- Gratulálok Harry hogy megint a saját önző dolgaidat tartod szem előtt. Hihetetlen, hogy nem vagy képes beismerni azt a tényt, hogy jó élete van nélküled. 

Aletta szemszöge:   

- Készen vagy? ~Nyitott be mosolyogva Anne.

- Igen. ~Fordultam felé mosolyogva.

- Akkor gyere, induljunk.

- Rendben. ~Bólintottam. Felkaptam a táskámat és Anne-nel kisétáltunk az autóhoz. Beültem előre az anyósüllésre, táskámat az ölembe tettem és vártam míg Anne beül mellém. Út közben az ablakon bámultam ki, már elkezdett sötétedni. A zene halkan szólt a rádióból.
Szinte semmi kedvem nem volt bemenni a fotózásra de muszáj. Ma ugyanaz az unalmas fotós lesz.

- Ma este is gyalogolni akarsz? ~Nézett rám egy pillanatra Anne majd tekintetét vissza fordította az útra.

- Igen. ~Bólintottam határozottan. Anne aggódva sóhajtott egyet majd ismét rám pillantott.

- De életem, szívesen eljövök érted. ~Magyarázta kedvesen.

- Tudom, de nem kell köszönöm. ~Néztem rá és egy mosolyt varázsoltam arcomra.

- Nem örülök, hogy egyedül mászkálsz éjszaka. Nem biztonságos. ~Rázta a fejét határozottan. Jól esett, hogy ennyire aggódik értem de már nagy lány vagyok.

- Tudok magamra vigyázni, köszönöm. ~Mosolyogtam rá hálásan.

- Ha meggondolod magad akkor telefonálj. ~Parkolt le és hozzám hajolva nyomott két puszit az arcomra.

- Rendben. ~Pattantam ki az autóból.

- Vigyázz magadra, szia drágám. ~Integetett mosolyogva.

- Vigyázok, szia. ~Becsuktam az autó ajtaját és megvártam míg elhajt. Nagyot sóhajtva indultam meg a bejárat felé. Oliver az ajtó előtt dohányzott.

- Szia. ~Mosolyodott el és nyomott az arcomra két puszit.

- Szia. ~Köszöntem

- Elszívom és utána kezdhetjük. ~Nézett a szemeimbe.

- Oké. ~Bólintottam.

- Addig mesélj. Miújság?

- Semmi különös. Álmos vagyok. ~Ásítottam fáradtan.

- Gyorsan vége lesz a fotózásnak aztán mehetsz aludni. ~Mosolyodott el.

- Veled mi a helyzet?

- Összevesztem a feleségemmel. Ezen kívül semmi különös.
- Na mi történt már megint?
- A szokásos. Keveset vagyok otthon, biztos megcsalom.
- Ja értem. ~Bólogattam.
- Szeretem őt. De a féltékenységből már nagyon elegem van.
- Elhiszem. ~Értettem vele egyet.
- Próbálok bizonyítani neki, de bármit teszek az nem jó. Na de menjünk. ~Nyitotta ki az ajtót és előre engedett. Megköszöntem, az öltöző felé vettem az irányt. Unottan benyitottam, a többiek már ott voltak. Levettem a kabátom és leültem a székre.

***

Lassan sétáltam gondolataimba temetkezve. A parkban leültem az egyik padra és néztem a szálingózó havat. Csönd uralkodott, néha lehetett hallani, ahogy a kocsik elhaladnak a bejárat mellett, de ezen kívül semmit. Lábaimat felhúztam és átöleltem őket. Fejemet a térdeimen pihentettem.
Mindig is szerettem nézni a havat, olyan szép. Gyönyörűen csillog, míg el nem tapossák. Ez van az emberekkel is. Kisbabaként csak úgy ragyognak, de ahogy felnőnek, eltapossák őket és a fényük elhalványul.
- Mit keres ilyen későn, a sötétben egy ilyen szép kislány? ~Ijedten fordultam a hangirányába.
- Harry vagyok. ~Sétált közelebb és kezet nyújtott.
- Oh..öm..Aletta. ~Álltam fel és kezet fogtam vele.
- Szóval? Hogyhogy ilyen későn? ~Mosolygott.
- Csak gondolkodtam.
- Nem félsz itt egyedül? ~Húzta fel szemöldökét.
- Bevallom kicsit megijesztettél, de nem.
- Ne haragudj. Nem állt szándékomban.
- Semmi baj. ~Ráztam meg mosolyogva fejemet.
- Szabad tudni min gondolkodtál? ~Ült le a padra én pedig mellé.
- Mindenen. ~Mosolyodtam el halványan.
- Olyan szomorúnak tűnsz. ~Tanulmányozta arcomat.
- Fáradt vagyok, hosszú napom volt.
- Haza vigyelek?
- Nem kell köszönöm. Na és te? Hogyhogy egyedül ilyen későn? ~Mosolyodtam el.
- Csak gondolkodtam. ~Utánozott és egy széles vigyor terült el arcán. Engem is megmosolyogtatott.
- Szabad tudni min? ~Húztam fel szemöldököm.
- Mindenen. ~Mosolygott. Vigyorogva néztem rá.
- Nagyon szép mosolyod van. ~Bókolt.
- Köszönöm. ~Vettem le róla tekintetem.
- Messze laksz innen?
- Három utcányira.
- Akkor elkísérlek. ~Állt fel.
- Nem kell.. ~Mosolyogtam rá.
- Milyen férfi lennék, ha hagynám, hogy egy ilyen szép és törékeny lány, a sötétben egyedül menjen haza?!
- Rendben. ~Adtam be derekam és felálltam.
- Ha már nem vihetlek haza, akkor legalább elkísérlek. ~Vigyorgott és elindult a kijárat felé. Egymás mellett sétáltunk, miközben beszélgettünk.
- Hány éves vagy?
- 16. ~Válaszoltam.
- Te?
- 24.
- Mit dolgozol? ~Néztem rá.
- Öm...üzlet vezető vagyok.
- Az jó. ~Mosolyogtam.
- Na és te? Suliba jársz?
- Nem. Nem vagyok egy barátkozós típus, ezért magántanuló lettem, és dolgozok.
- Mit?
- Modellkedek.
- Ohh. ~Mosolygott.
- Nekem nem úgy tűnik, hogy nem vagy barátkozós típus. ~Nézett rám és elvigyorodott.
- Alapjáraton nem.
- Mi a hobbid? Mit szeretsz csinálni? ~Pillantott rám.
- Hát...igazából nincs hobbim. Neked?
- Én amikor csak tehetem a barátaim vagy a családom közelében vagyok. De úgy konkrétan hobbim nekem sincs.
Miközben mentünk hazafelé jól elbeszélgettünk. Harry nagyon kedves férfi. Megnevetett. Képes volt megnevetettni, ami nagy dolog. A ház előtt még beszélgettünk egy kicsit.
- Köszönöm, hogy haza kísértél.
- Megtiszteltetés volt haza kísérni. Örülök, hogy megismerhettelek. ~Fogta meg gyengéden kezemet és ajkaihoz emelve egy puszit lehelt rá.
- Jó éjszakát Harry!~ Mosolyogtam.
- Jó éjszakát! ~Megfordultam és kinyitva az ajtót beléptem a házba. Arcomon halvány mosollyal ballagtam fel a lépcsőn.

Harry szemszöge:  

Alighogy beléptem az ajtón, Louis dühös tekintetével találtam szemben magam.

- Mond Harry. Te teljesen megkattantál?

- Miről beszélsz?

- Miről. Arról, hogy láttalak amint vele beszélgettél.

- Láttál?

- Igen. Eleanor-ral elmentünk sétálni, te pedig ott sétálgattál vele, miközben bájosan nevetgéltetek. Miért Harry? Mit akarsz ettől a szerencsétlen lánytól? Nem okoztál már neki így is elég szenvedést?

- Ott ült a padon egyedül és láttam rajta, hogy szomorú. Nem bírtam ki, hogy ne menjek oda. 

- Igazán tanulhatnál egy kis önuralmat.

- Figyelj Louis. Attól, hogy beszélgetek vele, még nem fogja megtudni, hogy én öltem meg a szüleit. Nem fogom bántani, én csak...azt akarom, hogy boldog legyen.

- Akkor engedd el. Ha tényleg az ő boldogsága számít neked, akkor hagyd őt békén.

Aletta szemszöge:

- Jó reggelt drágám! ~Köszönt mosolyogva Anne.

- Jó reggelt. ~Motyogtam álmosan és nyomtam arcára egy puszit.

- Mikor értél haza este?

- Későn. Fél tizenegy körűl. 

- Mi tartott olyan sokáig?

- Elmentem a parkba ahol találkoztam egy sráccal és elbeszélgettük az időt.

- Komolyan? Na mesélj? Ki volt az? ~Ült le mellém izgatottan.

- Öm..a vezeték nevét nem mondta, csak a keresztnevét. Harry. ~Néztem rá. Arcáról lefagyott a mosoly és értetlenül mered maga elé.

- Valami baj van?

- Nem, nincs semmi. ~Mosolyodott el gondterhelten.

- Biztos?

- Igen. Csak eszembe jutott valami. Mindjárt jövök. ~Állt fel és felsietett a lépcsőn.