1.Évad 6.Fejezet Szomorú történet

Szomorú történet

- Hogy van az én kis betegem? ~Huppant le mellém Harry és egy puszit nyomott az arcomra.

- Jól. ~Mosolyodtam el. Szemeivel hosszasan engem pásztázott.

- Mi az? ~Mosolyogtam lányos zavaromban.

- Gyönyörű vagy. ~Suttogta.

- Mi? ~Döbbentem meg.

- Gyönyörű vagy!

- Ha-Harry. ~Dadogtam zavartan.

- Nem vagyok az. Még smink sincs rajtam, körülbelül úgy nézek ki mint egy zombi. ~Nevettem.

- Te hülye vagy. ~Komorodott el.

- De azért köszönöm. ~Mosolyogtam. Szemeit egy pillanatra sem vette le rólam.

- Harry. Zavarba jövök, ha így bámulsz.

- Nem bírom levenni rólad a szememet. ~Értetlenül pislogtam rá.

- Mi van veled? Harry. ~Annyira zavarban voltam nem tudtam mit csinálhatnék.

- Sajnálom. ~Pattant fel és már a szobában sem volt. Mi baja van? Lassan felültem, majd nagy levegőt véve lábra álltam. Az ablakhoz sétáltam és leültem a párkányra. A szüleim halála óta, nem vagyok barátkozós típus, és most mégis itt vagyok, egy srác lakásán, aki segít nekem. Szinte nem is ismerem és mégis itt maradtam.

- Figyelj Aletta, ne haragudj, én nem tudom mi volt velem. ~Jött vissza Harry.

- Mit keresek itt? ~Kérdeztem még mindig az ablak felé bámulva.

- Öm..tessék?

- Mit keresek én itt Harry? Szinte nem is ismerlek. ~Néztem rá és felálltam az ablakból.

- Hát..öm.

- Jézusom. Itt vagyok egy srác lakásán, akit nem is ismerek....mit keresek itt? Miért akartad, hogy itt maradjak? De főleg én miért maradtam itt? ~Hirtelen annyira összezavarodtam.

- Veszélyben voltál és én aggódtam érted.

- De nem is ismersz.~ Ráztam a fejem.

- Jobban ismerlek, mint azt gondolnád. ~Húzta szomorú mosolyra száját.

- Ez mit jelent?

- A francba is Aletta, hát nem érted?

- Mit kéne, hogy értsek?

- Szerelmes vagyok beléd. ~Elképedve néztem rá.

- Mi-micsoda? ~Hitetlenkedtem.

- Szerelmes vagyok beléd Aletta. Nem bírom tovább titkolni. Szeretlek. ~Észre sem vettem, de szinte már előttem állt.

- De hát. Csak pár napja találkoztunk először és...~Nem bírtam befejezni a mondatot, mert ajkai vészesen közel kerültek enyéimhez. Kezét arcomra simította, egészen lecsúszott az államig, hüvelykujját szám mellett pihentette. Ajkai súrolták alsó ajkam, majd a felsőt. A levegőt úgy vettem akár egy őrült. A szívem a torkomban dobogott, a hasam görcsben volt. A lábaim, sőt mindenem remegett. Még sosem éreztem ilyet. Ajkai milliméterekre voltak ajkaimtól. Ez igazi kínzás volt.

- Harry. ~Suttogtam.

- Shh. ~Ajkai újra súrolták alsó ajkam, majd végre megcsókolt.

Leírhatatlan érzés volt. A csókja egyszerűen elvarázsolt. Beszívta alsó ajkam majd elengedte és kicsit elhajolva tőlem, a szemembe nézett. Nem mondott semmit, csak elmosolyodott majd újra megcsókolt, csak most kicsit bátrabban. A fellegekben éreztem magam. Egyszerűen csodálatos volt. Olyan édes a csókja, teljesen megszédít.

- Harry. ~Néztem fel szemeibe mikor elváltak ajkaink.

- Azért vagy itt, mert én azt akartam, hogy itt maradj és te is ezt akartad.

- De alig ismerlek. ~Suttogtam.

- Hát...ezen segíthetünk. ~Fogta meg a kezem és az ágy felé húzott. Mosolyogva, óvatosan leültem, Harry pedig mellém telepedett. Kezemet nem engedte el, összekulcsolva ölemben pihentette őket.

- Nos, mit szeretnél tudni? ~Mosolygott.

- Öm..azt mondtad, hogy üzletvezető vagy, mesélj róla.

- Ohh..hát elég unalmas téma.

- Rendben. Akkor, hogyhogy ennyien laktok egy házban?

- Ők a legjobb barátaim. Szinte a családom. Pár éve ideköltöztünk ideiglenesen, de aztán mindenki itt maradt. Össze vagyunk nőve. ~Mosolygott.

- És a családod?~Kérdeztem, arcáról azonnal eltűnt a mosoly.

- Mesélj te.

- Hát...az én családom története kicsit szomorú. 11 éves voltam, amikor egy este elmentek otthonról. A nővérem táncolt és pont egy előadását mentek megnézni, én pedig beteg voltam szóval otthon maradtam. Pontosan tudtam, hogy mikor kellene hazaérniük, de nem jöttek. Vártam rájuk, több órán keresztül, nagyon kezdtem megijedni, de egyszer csak betoppant anyukám nővére akiről köztudott, hogy alkoholista. Hirtelen semmit nem értettem, mit keres ő itt és hol vannak a szüleim? Még jobban összezavarodtam mikor mögötte bejöttek a rendőrök is. Anyukám testvére közölte velem, hogy a szüleimet és nővéremet megölték. ~Szemeimbe könnyek gyűltek, még mindig nehéz volt mesélnem erről, de nem akartam sírni.

- Teljesen összetörtem és kétségbeestem. Apukám egyke gyerek volt, nem voltak testvérei, anyukámnak meg már tudod. A többi rokonomnak szinte csak a nevét tudtam, de volt akinek még azt se. A rendőrök elakartak vinni magukkal. Két választás maradt, vagy megyek árvaházba, vagy anyám testvéréhez. Gondolom megérted, hogy miért, de mind a kettő ellen hevesen tiltakoztam. Ekkor jött arrafelé egy kedves házaspár, akik megkérdezték a rendőröket, hogy mi történt itt. Az egyikőjük nagy vonalakban elmondta a történteket, és a házaspárnak megesett rajtam a szíve. Azóta velük élek, nagyon hálás vagyok nekik, amiért befogadtak. Mondhatni, hogy az életem mentették meg. Nagyon szeretem őket. Saját gyermekükként nevelnek és mindent megadnak nekem.

- És..öm..tudsz valamit a szüleid gyilkosáról?

- Sajnos nem. Pedig ha tudnám, hogy ki volt az, nem érné meg a másnapot. ~ A hangomból csak úgy sugárzott az undor és a gyűlölet. Harry felpattant és elhagyta a szobát. Értetlenül néztem utána.

Harry szemszöge:

Lesiettem a nappaliba és mérgemben belevertem a falba.

- Héé. Mi ütött beléd? ~Jött ki a konyhából értetlenül Louis.

- Éppen most mesélte el a szülei halálát. Gyűlöl engem, érted?

- Mi?

- Gyűlöl engem Louis. Úgy beszél a szülei gyilkosáról, hogy a hangjában csak is a tömör gyűlölet érződött.

- De nem tudja, hogy mi öltük meg a szüleit, ugye?

- Honnan tudná?!

- Nyugodj le Harry és menj vissza hozzá.

- Hogy nézzek a szemébe, Louis?

- Harry. Higgadj le. ~Megfordultam és visszamentem Aletta-hoz a szobába.

- Ne haragudj kérlek amiért csak úgy itt hagytalak, de tudod, tényleg nagyon szomorú történet és felzaklatott amit mondtál. Nem akartam olyat mondani, ezért inkább lementem.

- Semmi baj, ne beszéljünk erről. ~Mosolygott.

- Rendben, mit akarsz csinálni? ~Dőltem be mellé az ágyba.

- Ezt. ~Suttogta és egy mozdulattal ajkaimra tapadt. Annyira meglepődtem, hogy először vissza se csókoltam, de aztán felocsúdtam és szenvedélyesen kaptam ajkai után. Kezem derekára simítottam, a vágy pillanatok alatt eluralkodott rajtam. Lassan fölém mászott és kezével hajamat simogatta, a nadrágja gombjához nyúltam és egy mozdulattal kicsatoltam.

NEM SZABAD!

 Ez a jelző villogott a fejemben. Hirtelen löktem le magamról és pattantam fel. Hangosan felnyögött és kezét hasára szorította
.
- Úristen! Ne haragudj. ~Kértem bocsánatot.

- Ne törödj vele. ~Legyintett de arcán látszott, hogy komoly fájdalmai vannak.

- Sajnálom. Nem tudom mi ütött belém. ~Mosolyodott el vagy inkább grimaszolt. Az ágyra másztam és mellé leülve fejét tenyereim közé fogtam.

- Ha most nem lennének sérüléseid....de nem akarok fájdalmat okozni neked.

- Megértem. ~Mondta majd még óvatosabban, mint szokott, felkelt az ágyról. Kezét még mindig hasára szorította és besétált a fürdőbe.

Aletta szemszöge:

A hasam irtó módon szúrt. Kegyetlen volt. Mikor Harry lelökött magáról, megütötte pont azt a részt ahol a legjobban fáj. Egyik kezemmel megtámaszkodtam a mosdókagyló szélén a másikat pedig eszeveszettül szorítottam. Könnyeim utat törtek maguknak, annyira fájt, hogy nem bírtam visszatartani. Percről percre egyre jobban szúrt. Mintha ezernyi apró tűt szurkálnának bele. A könnyeim patakokban folytak arcomon. Hirtelen nem tudtam mit csinálhatnék. 

Kinyílt az ajtó.

- Jesszus Aletta, jól vagy? ~Sietett hozzám és megfogta vállamat. Nem néztem rá, nem akartam, hogy megtudja mennyire fáj.

- Aletta. ~Szólított nevemen gyengéd hangon.

- Magamra hagynál, kérlek?! ~A hangom tele volt fájdalommal.

- Dehogy hagylak, látom, hogy fájdalmaid vannak.

- Jól vagyok. ~Sziszegtem. Ez minden volt csak hihető nem.

- Kérlek Aletta, engedd, hogy segítsek. ~Kérte.

- Hogy akarsz segíteni? ~Fordultam felé.

- Istenem. Olyan meggyötört az arcod. ~Simított végig rajta.

- Gyere, bekenem és adok fájdalom csillapítót. ~Húzott ki a fürdőből. Leültem az ágyra és bevettem a gyógyszert, lefeküdtem majd Harry elkezdte belemasszírozni a kenőcsöt.

- Sajnálom. Nem akartam fájdalmat okozni. ~Pillantott rám sajnálkozva.

- Semmi baj. ~Dünnyögtem, majd összeszorítottam számat, hogy fel ne sikítsak.

- Tényleg sajnálom. ~Hajolt arcomhoz és egy puszit lehelt rá.

***

- Jó reggelt. ~Simogatta Harry a hajam. Kinyitottam a szemem és belenéztem gyönyörű zöld íriszeibe.

- Jó reggelt. ~Dünnyögtem.

- Mi a baj? ~Szomorodott el.

- Semmi. ~Fordítottam el tekintetem.

- Aletta...

- Semmi Harry. ~Néztem rá.

- Hozok fel kajcsit, hogy betudd venni a gyógyszereket. ~Állt fel és kisétált az ajtón. Behunytam szemeimet és kifújtam a levegőt. Vissza gondolva a tegnapi napra elszörnyedtem. Nagyon megalázó volt, mikor lelökött magáról, egyáltalán, mi a fene ütött belém?! Másrészt pedig az a fájdalom, iszonyú volt. Megváltás, hogy most nem szúr a hasam. De a tegnapi miatt legszívesebben elsüllyednék.

Harry vissza jött és letette mellém az ételt.

- Nem vagyok éhes. ~Ráztam a fejem.

- Muszáj enned, hogy betudd venni a gyógyszereidet.

- Felhívnád Anne-t?!

- Minek? ~Értetlenkedett.

- Haza szeretnék menni.

- Mi?

- Haza szeretnék menni, Harry.

- Miért, a tegnapi miatt?

- Csak szólj nekik.

- Edd meg a reggelit, vedd be a gyógyszereidet és utána meglátjuk. ~Sóhajtott. Teljesítettem amit mondott, majd szemeibe néztem.

- Mi a baj?

- Semmi.

- Ne mond azt, hogy semmi. Megbántottalak valamivel? ~Nem válaszoltam rá, csak elfordítottam a fejem.

- Ha az a baj, hogy tegnap elutasítottalak..

- Nem baj Harry, csak megalázó volt. ~Bukott ki belőlem.

- El nem tudod képzelni, hogy mennyire kívántalak, de nem tehettem. Ha véletlenül is elfeledkezem magamról és olyan helyre nyúlok, vagy valamit rosszul csinálok, abból komoly baj is lehetett volna. ~Sóhajtott. Irtó érdekesnek találtam az ablakpárkányt.

- Aletta, nézz rám! ~ Fordította arcomat maga felé.

- Szeretlek. Elmondtam már és ha most nem lennél ilyen állapotban...ne tudd meg mi lenne. ~Harapta be ajkait mire akaratlanul is elmosolyodtam.

- Harry, őszintén! Felhívtad volna a nevelőszüleimet?

- Nem.